BME

Az Épületszerkezettani Tanszék rövid története

A BME elődintézményében, az 1782-ben alapított Institutum Geometrico-Hydrotechnicumban egyetlen tantárgy, a polgári építészet adott építészeti ismereteket. 1850-ben az Intézetet egyesítették az 1846-ban létesült József Ipartanodával, majd az 1856-ban kelt királyi rendelet alapján ebből jött létre a József Polytechnikum (József Műegyetem). 1857-ben az intézmény tanárai között megjelenik az első építész-tanár: Schnedár János, aki Landbau-Kunde című tantárgyában főként lakó-, gazdasági és ipari épületekkel foglalkozik. Schnedár előadásainak tartalmáról hallgatójának, Schulek Frigyesnek jegyzeteiből tudunk, aki őt az 1860/61-es tanévben hallgatta. Az ábrákkal gazdagon illusztrált jegyzet épületszerkezetekkel is foglalkozik, szövege német nyelvű. (A Polytechnikumban 1860-ig az oktatás nyelve német volt, a magyar nyelv használatát 1861-től vezették be.)
Az 1872-ben létrejött Királyi József Műegyetem szervezete szakosztályokra tagozódott. Az Építészeti Szakosztályt is ekkor alapítják meg, ezzel lényegében kialakult az egyetemi építészképzés kari kerete. A mérnöki és építészeti szakosztályok közös dékán irányításával egy szervezeti egységként tevékenykedtek egészen 1949-ig. Az épületszerkezettan tanításának kezdeteihez tartoznak Steindl Imre „Válogatott fejezetek az építészeti szerkezettanból” és Hauszmann Alajos „Középítéstan” című tantárgyai.
A mai Épületszerkezettani Tanszék elődje, a Középítéstani Tanszék 1869-ben jött létre Schnedár János vezetésével, a családfát a DL info melléklet mutatja be. A tanszéket 1887-ben kettéválasztották, a jobbára az Építészi Osztályhoz tartozó, Schnedár János vezette I. Középítéstani, és a Pecz Samu által vezetett II. Középítéstani Tanszékekre, ami inkább a Mérnöki Osztályhoz tartozott. Ebben az időben a kétféle képzés – és ennek megfelelően a tanszékek működési területe – még nem válik el élesen egymástól. A mai épületszerkezettanhoz képest a középítéstan olyan ismereteket is közvetített, amelyek a későbbi időkben átkerültek az építéskivitelezés, az építőanyagok és az épületgépészet tárgyak témaköreibe.
Tandor Ottó (1852-1913) építészmérnök, műegyetemi tanár 1895-től 1913-ig volt a középítéstan tanára. Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1880-ban. Gyakorlati működését Steindl Imre mellett kezdte 1882-ben, munkatársa volt az Országház tervezésében és építésében, amelyet Steindl halála után ő fejezett be. Számos műemléket restaurált (ócsai, jáki templom stb.), s élete végén főleg a Balaton környéki műemlékekről készített felvételeket. „A műegyetemen alapos tudással, odaadóan végezte feladatát. Az építési szerkezeteket, berendezéseket ismertette, s ebben a legmodernebb eredményekre is tekintettel volt.” (Művészet c. folyóirat 1913. 7.szám)
Sándy Gyula (1868-1953) 1914-től 1938-ig tanszékvezető egyetemi tanár. Tervezői munkáját Steindl Imre és Pecz Samu mellett kezdte. Sok épületet tervezett: a lakóépületek – villa, bérház, falusi kislakás, típusház, kastély –, gazdasági és ipari épületek mellett számos középületet: postapalotákat, városházát, zsinagógát, egyetemi épületet és legnagyobb számban evangélikus templomokat. Stílusa több forrásból táplálkozott, az egyetemes jelleg mellett a népi karakter megőrzésére is törekedett. Legismertebb munkái a Krisztina körúti, a zágrábi (Foerk Ernővel) és az újpesti postapalota. Az épületszerkezeti oktatás iskolateremtő alakja, ő írja az első komolyabb magyar nyelvű épületszerkezettani tankönyveket: Fejezetek az épületszerkezetek köréből (Bp., é.n.) és Újabb és különleges épületszerkezetek (Bp., 1920), előadásainak ábraanyagából készül az Épületszerkezettani táblák (Bp., é.n.)
1949-1976-ig Gábor László a tanszék vezetője, a korszak építészkari oktatásának meghatározó alakja. Fő műve, az Épületszerkezettan című négykötetes tankönyv. Munkássága révén az épületszerkezettan az építészeti tervezést kiszolgáló eszközrendszerből tudományággá fejlődött. „A hazai épületszerkezettant (…) objektív kritériumokra alapozott tudományággá fejleszti. Szisztematikus munkával kiépíti a kapcsolatokat az épületszerkezetek tervezéséhez és fejlesztéséhez támpontokat adó természettudományokkal, épületfizikai diszciplínákkal. (…) Az épületfizikai-épületgépészeti-épületszerkezeti problémák együttes kezelésével valójában interdiszciplináris szemléletű kutatási irányt tár fel.” (Párkányi Mihály)
Petró Bálint 1978-1995 között vezeti a tanszéket. Alapvetően alakítja át az oktatást, elsősorban a visszakérdezések rendszerét. A korábbi jobbára egyszemélyes „professzori előadásokat” az egyes szakmai kérdésekben elmélyülő szakemberi órák váltják fel. Sokszor hangoztatott elve, hogy „lehet az épületszerkezettant szeretni, vagy nem szeretni, de tudni kell!” Szakmai munkássága keretében elsősorban szigetelésekkel és az épületszerkezetek tervezésének elméletével foglalkozik. Ez utóbbinak eredményeit Az épületszerkezettan és az épületszerkezetek tervezése c. könyvében foglalja össze. (ÉTK, Budapest, 1991) Megtervezi az egykori Gábor-féle tankönyv korszerű változatának sorozatát, aminek első kötetét meg is írja: Épületek alapjai – Épületszerkezettan (Terc Kiadó, Budapest, 2007.)
Vörös Ferenc tanszékvezetőként (1995-2005) elsősorban az építészettel, a tervezéssel való kapcsolatra helyezte a fő hangsúlyt.
2005-től a tanszéket Becker Gábor vezeti.

A laboratóriumok tudományos kutatói részt vesznek az oktatásban, a tanszéki oktatók a kutató és fejlesztő munkában.
A Tanszék munkatársai az oktatási tevékenység mellett jelentős építészeti alkotómunkát, épületszerkezeti szaktervezést, kutatást és szakértői tevékenységet végeznek. A tervezéssel és a kivitelezéssel való élő kapcsolatuk biztosítja az oktatás naprakészségét.

melléklet: DL info A Tanszék családfája





 
HUENDE

Elérhetőségünk
1111 Budapest,
Műegyetem rkp. 3.
K.épület II.emelet 40.
telefon: +36 1 463 1306
Támogatóink
Egyetemi linkekSzakmai linkekArchívum